Üdvözöljük Budapesten! Üdvözöljük szállodánkban!
Tisztelt Vendégünk!
Szállodánk minden munkatársa nevében hadd fejezzük ki köszönetünket, hogy budapesti tartózkodása idején szállodánkat választotta. Reméljük, hogy tartózkodása kellemes lesz és a szállodánk által nyújtott szolgáltatásokkal elégedett lesz!
Az alábbi információs füzetet úgy állítottuk össze, hogy abban az összes szükséges információt megtalálja, amelyre szüksége lehet. Természetesen bármilyen egyéb információval kapcsolatban, kérem, keresse meg bármelyik kollégámat, akik boldogok lesznek, ha segítségére lehetnek.
Ha valamivel mégis elégedetlen lenne, akkor kérem, tudassa velünk, hogy azonnal intézkedni tudjunk, és hogy a reményeink szerinti következő tartózkodása még tökéletesebb lehessen!
Még egyszer nagy örömmel köszöntjük szállodánkban munkatársaink nevében is, és kellemes itt-tartózkodást kívánunk!
Modroczky Tamás
szállodaigazgató
Telefonhasználati útmutató
Recepció | 101 |
Vendégszoba hívása | Tárcsázza a szobaszámot |
Ébresztés | 101 |
Városi vonal: | 9 |
Helyi (budapesti) hívások | 9 és a telefonszám |
Vidéki hívások: | 9 06 és a telefonszám |
Hazai mobil hívások: | 9 06 és a telefonszám |
Nemzetközi hívások: | 9 00 és a hívószám |
Szállodánk hívószáma: | +36 709 488 575 |
Vendégtájékoztató (A – Z)
Adapter
A szobákban 220 voltos áram van. Amennyiben áramátalakító adapterre lenne szüksége, a recepciósok tudunk biztosítani az Ön részére. Az adapterek használata ingyenes.
Ágy
Az szállodai ágyak méretei 90 x 200 cm vagy 160 x 200 cm. Minden ágyat matracvédővel láttunk el, amelyeket sűrűncserélünk és rendszeresen magas hőfokon tisztítunk. Az ágyban személyenként egy lepedőt, egy párnát és egyévszaknak megfelelő paplant ágyazunk fel a vendégeknek. Hosszabb itt tartózkodás esetén az ágyneműt egyszer cseréljük egy héten. Igény vagy szükség esetén természetesen hamarabb is. Ez esetben kérését kérjük jelezze arecepción. Amennyiben plusz párnára vagy takaróra lenne szüksége, jelezze a recepción, és kérésre biztosítjuk.
Ágyneműhuzat csere
Hosszabb itt tartózkodás esetén az ágynemű huzatokat és a lepedőt hetente egyszer cseréljük. Amennyiben szükségelenne hamarabb ágynemű cserére, kérjük, hogy a recepción azt aznap legkésőbb 14:00 óráig jelezze! Ha nem szeretné, hogy cseréljük ágyneműjét, kérjük, ezt is jelezze a recepción!
ATM
A legközelebbi pénzfelvevő automata a szállodától kb 500 méterre található a Nagyvárad téren a Heim Pál Kórházépületének bejáratánál.
Autóbérlés
Amennyiben segítségre lenne szüksége autóbérlésben, keresse bizalommal recepciósainkat.
Babaágy
Szállodánk babaágyakkal is rendelkezik. Amennyiben szeretne egyet igényelni, kérem keresse a recepciót, akik értesítik a szobaasszonyokat, hogy vigyenek Önöknek egyet.
Babafelszerelés
Szállodánkban többféle babafelszerelést is tartunk, hogy vendégeinket ezzel is segítsük. Amennyiben szüksége lennebabaágyra, babakádra, etetőszékre, baba fellépőre vagy bármilyen babafelszerelésre, kérjük, hogy forduljon recepciónkhoz bizalommal!
Cipőtisztító gép
Cipőtisztító gépünket a lobbyban találja a recepció előtt.
Cipőtisztító készlet
Cipőtisztító készletet megtalálja a szobájába bekészítve. Amennyiben valamilyen oknál fogva véletlenül nem lenne a szobájában és mégis szüksége lenne rá, kérem, hogy jelezze a recepción!
Csapvíz
A szállodánkban a csapvíz jó minisőgű, iható, fogyassza bátran! Amennyiben ásványvízre vagy bármilyen más italralenne szüksége, a recepción 0-24 órában tud vásárolni.
Csomagmegőrzés
Érkező és távozó vendégeinknek ingyenes, biztonságos csomagmegőrzési lehetőséget biztosítunk földszinti zárt csomag szobánkban. Amennyiben igényt tart erre a szolgáltatásunkra, kérjük, jelezze a recepción!
Csomagszállítási szolgáltatás
Amennyiben szüksége van a csomagjai szállításában, kérjük, jelezze a recepción, akik az árakról is tájékoztatják! Csomagszállítási szolgáltatásunk elérhető hétfőtől péntekig 8:00-14:00 óráig.
Dohányzás
A dohányzás tilos a szállodában, minden szobában, illetve a főbejárat 5 méteres körzetében. Kérjük, hogy dohányzásra csak akijelölt helyeket használja. A szálloda előtti teraszon kényelmesen helyet foglalva tud dohányozni. Ha a szobájábandohányzik, még akkor is, ha az ablak nyitva van, 30,00 EUR/nap büntetés kerül felszámításra.
Ébresztés
A nap bármely időszakára kérhet telefonos vagy személyes ébresztést a recepción keresztül.
Elektromos roller
A város felfedezésének egyik legjobb módja az elektromos roller. A szálloda előtt 1-2 roller általában mindig megtalálható. Használatukhoz csupán csak le kell töltenie a szükséges alkalmazást.
Elveszett tárgyak
A szobában vagy a szállodában talált tárgyakat 30 napig őrizzük meg. Utánküldés kérhető.
Esernyő
Esős idő esetén kérjük, hogy használja nyugodtan a szállodai esernyőket, amit a recepcióstól tud elkérni. Kérjük, hogy ha már nem használja az esernyőt, adja le a recepción, hogy más vendégünk is használni tudja. Ha nem szeretne esernyőtcipelni egész nap, akkor szívesen adunk minden vendégünknek ingyenes, eldobható esőkabátot (poncsót), hogy a rossz időse állhassa útját a tartalmas napnak!
Étterem
Éttermünk jelenleg csak a reggeli idejére, 07:00-10:00 óráig van nyitva. Amennyiben foglalásához előre nem igényelt reggelit, ezt bármikor recepción utólag is megteheti. Ha speciális étkezési igénye lenne, kérjük, hogy előzetesen,minimum 24 órával korábban egyeztessen recepciósunkkal, hogy be tudjuk szerezni Önnek a szükséges hozzávalókat.
E-Autó töltés
Lehetséges a szálloda udvarában, mely egy külön fizető szolgáltatás. Előzetes foglalás szükséges a gloria@hotelgloria.com email címen, ahol elküldjük a részleteket.
Fürdőköpeny
Fürdőköpeny a szálloda recepcióján bérelhető.
Fürdőszoba
A szálloda minden szobája saját fürdőszobával rendelkezik. A víz a szállodában és Budapest egész területén tiszta, biztonságos és iható. Minden fürdőszobában elhelyeztünk vendégeink részére törölközőket, hajszárítót, wc papírt,sampont, tusfürdőt és szappant is. Valami hiányzik, vagy otthon maradt? Érdeklődjön a recepción és szívesen segítünk!
Gyerekágy
Díjmentesen biztosítunk rácsos vagy hálós babaágyat, csak kérje a recepció segítségét.
Hajszárító
Minden fürdőszoba falán található egy hajszárító.
Háziállatok
Kisebb háziállatokat örömmel látunk szállodánkban. Befogadásuk költségeiről kérdezze a recepciót.
Hitelkártya
Szállodánk szinte minden hitelkártyát és SZÉP kártyát is elfogad. Sőt akár Revoluton keresztül is fizethet.
Hűtő
Minden szobában található egy kis hűtő. Amennyiben italra lenne szüksége, a recepción tud vásárolni.
Internet
Szállodánkban ingyenes wi-fi internet elérés található.
Hálózat: HotelGlória
Jelszó: Bookdirect
Irodai szolgáltatások
Igyekszünk vendégeinket mindenben segíteni, így ha bármilyen irodai szolgáltatásra lenne szüksége, keresse a recepciót. Amennyiben ki kell Önnek nyomtatni valamit, a recepciósunk ebben is segít Önnek.
Ital
Amennyiben italra lenne szüksége, a recepción tud vásárolni 0-24 órában bármikor. A fogyasztását a szállodai számlájához is fel tudjuk írni, de a helyszínen is ki tudja fizetni a recepciósnak. Ital kínálatunkról és azok árairól arecepción tájékozódhat. Amennyiben szeretné felkérni az italt a szobájába, kérjük hívja a recepciót! A csapvíz szállodánban nagyon jó minőségű, fogyassza azt is bátran!
Kamerarendszer
A szállodában zártláncú biztonsági megfigyelő rendszer üzemeltetünk a vendégek és a szálloda biztonsága érdekében. Ezzel kapcsolatban ha bármilyen kérdése merülne fel, kérjük keresse a recepciót.
Kávégép vagy vízforraló
A legtöbb szobában található kávégép vagy vízforraló kávé, tea és cukor bekészítéssel. Amennyiben ezekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük lépjen kapcsolatba a recepcióval.
Kerekesszék
Ha segítségre van szüksége a kerekesszékével való mozgásában, kérjük, forduljon bármikor a recepcióhoz!
Kerékpár kölcsönzés vagy töltés
Kerékpárok bérelhetők a recepción, amennyiben épp rendelkezésre állnak. Ha szeretné elektromos kerékpárját, rollerétvagy robogóját tölteni, érdeklődjön a recepción, a kerékpárok tárolására szolgáló helyiségben ez is megoldott!
Kijelentkezés
Kijelentkezési idő 11:00. Amennyiben szeretné meghosszabbítani a kijelentkezési határidőt, jelezze azt minél előbb arecepción. A kijelentkezési idő meghosszabbításának lehetősége függ a szálloda foglaltságától. A hosszabb szobában tartózkodás költségéről kérdezze a recepciósunkat.
Köntös
Köntös igény esetén a recepciótól bérelhető.
Kulcskártya
Amikor elhagyja szobáját, mindig ellenőrizze, hogy ajtaját kellően becsukta –e. Szobakártyáját mindig vigye magával! Amennyiben elhagyta kulcskártyáját, kérjük, azt azonnal jelezze a recepción, hogy újrakódoljuk az ajtó zárját. Elutazásakor kérjük, hogy a szobakártyákat adja le a recepción.
Légitársaságok
Amennyiben szüksége van rá, a recepciósunk szívesen segít a repülőjegyével kapcsolatban. Ha egy légitársaság telefonszámára van szüksége, és úgy tűnik, hogy a Google nem segít Önnek, kérdezze meg a recepciót, és mi segítünk. A légitársaságok 99%-a elfogadja a jegyet/beszállókártyát a mobiltelefonján, de igény esetén ingyenesen kinyomtathatjuk Önnek, csak küldje el e-mailben a fom@hotelgloria.com címre.
Légkondicionáló
Szobáink 57%-a légkondicionáló készülékekkel felszerelt, mely készülékek távirányítóval működnek. Amennyiben kérdése merülne fel ezek használatával kapcsolatban, kérem keresse a recepciósokat vagy a szobaasszonyokat.
Levelek, csomagok
A vendégek részére érkező levelek, küldemények a recepción vehetők át.
Lift
Az emeletek közötti közlekedésnek a legegyszerűbb módja a szállodai lift használata. Kérjük, hogy ne használja a liftet tűzvagy mentális betegség esetén.
Lobby
A lobbyban kényelmesen helyet foglalhatnak vendégeink, ahol 0–24 órában italokat és kávét is felszolgálunk számukra.
Mosási és vasalási szolgáltatás
A mosás vállalási határideje 72 óra. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon kérje tájékoztatásunkat a vállalási időpontról.A mosnivalót és a hozzá kitöltött papírt kérjük, hogy helyezze a ruhásszekrényben található mostatási zacskóba és tegyelátható helyre az ágyra. A napi takarítás alkalmával a szobalányok összegyűjtik és elküldik mosásra. Mosási és vasalási díjak:
Megnevezés | Mosás ár | Vasalás ár |
Ing, blúz, pulóver, nadrág, ruha | 5 000 Ft/db | 3 00 Ft/db |
Póló, rövidnadrág | 4 000 Ft/db | 2 000 Ft/db |
Szabadidőruha | 4 500 Ft/db | 3 500 Ft/db |
Fehérnemű | 4 000 Ft/adag (min 5 db) | |
Öltöny zakó | 4 000 Ft/db | |
Öltöny nadrág | 4 000 Ft/db |
Nagykövetségek
Amennyiben valamelyik nagykövetség telefonszámát szeretné megtudni, recepciós munkatársunk segít Önnek megkeresni.
Napi takarítás
A napi takarítás igényét kérjük, jelezze az ajtó kilincsére akasztott táblával, vagy a recepción legkésőbb minden nap 14:00óráig. Amennyiben nem érkezik jelzés, kollégáink kiürítik a szemetest, beágyaznak, feltöltik a bekészítéseket, éskétnaponta takarítanak. Ágyneműt és törölközőt kérésre cserélünk, vagy hosszabb tartózkodás esetén automatikusan 3–4 naponta. Amennyiben szeretné, hogy a napi takarítás alkalmával kicseréljük törölközőjét, kérjük, hogy dobja a cserélendőtörölközőt a fürdőszobában a földre. Ha felakasztja a törölközőket a tartóra, azzal jelzi számunkra, hogy még szeretné újrahasználni őket, hogy óvja a környezetet. Ha extra törölközőre van szüksége, kérjük, hogy jelezze a recepción. Ha nem kér takarítást, kérjük, akassza ki a „Do not disturb!” feliratú tábla megfelelő oldalát.
Netflix
Nyugodtan használja Netflix-fiókját mobileszközein itt tartózkodása alatt! Nagy sebességű Wi-Fi internetkapcsolatunk segít Önnek abban, hogy szállodánkba is használhassa.
Orvos
Amennyiben orvosra vagy mentőre lenne szüksége, hívja azonnal a recepciót a szobai telefonról a 101 tárcsázásával vagysaját telefonjáról a +36 709 488 575-ös számon, akik azonnal hívnak Önnek egyet! Természtesen a nemzetközi 112-es segélyhívót ön is hívhatja ha bármilyen problémát észlel.
ÖN!
Ön a legfontosabb nekünk! Ha bármit tehetünk azért, hogy tartózkodása a szállodánkban vagy városunkban még kellemesebb legyen, kérjük, nyugodtan keresse recepciósunkat.
Panaszkezelés
Kérjük keresse fel honlapunk Panaszkezelés menüpontját, ahol bővebb információkat talál illetve
elolvashatja panaszkezelési szabályzatunkat is.
Papucs
Ingyenes vendégpapucs elérhető a recepción, kérje munkatársunktól!
Parkolás
A szálloda saját, zárt parkolója a szálloda hátsó udvarán található, ahol 15 Euro/autó/nap a parkolás díja. Amennyiben legközelebb érkezik hozzánk, foglalja szállását a mi www.hotelgloria.com honlapukon keresztül és a parkolást ingyenadjuk Önnek (a szabad helyek függvényében. Előre foglalás nem lehetséges). A szálloda nem vállal semmilyen felelősséget az autóban hagyott értékekért. A szálloda környékén az utcán a parkolás hétköznapokon 8:00-18:00 óráig díjfizetés ellenében lehetséges. Parkolójegyet a szállodával szemben lévő automatából vagy applikációval lehet venni.A parkolás az utcán hétvégén, ünnepnapokon valamint hétköznap 18:00-tól másnap 08:00 óráig ingyenes.
Párna
Minden szobában vendégenként egy párnát készítünk be. Amennyiben szeretne párna cserét kérni, esetleg különleges vagy plusz párnára lenne szüksége, keresse a recepciós munkatársunkat!
Rádió
Online rádió csatornák elérhetőek mobilkészülékein, melyekhez nagy sebességű ingyenes wi-fi hálózatunkat használjanyugodtan!
Recepció
Recepciónk 24 órában nyitva tart a hét minden napján. Kollégáink több nyelven beszélnek, bátran forduljon hozzánk bizalommal! A magyar és angol nyelven minden kollégánk jól beszél. De van még németül, franciául és spanyolul beszélő kollégánk is. Mindannyian örömmel segítünk bármikor a nap folyamán.
Reggeli
Svédasztalos reggelink hétfőtől vasárnapig 07:00-10:00-ig áll a vendégek rendelkezésére. Amennyiben ennél korábbireggelit szeretne igényelni, akkor hideg csomagot tudunk elkészíteni, kérjük, hogy ezen igényét legkésőbb előző nap este18:00 óráig jelezze a recepción. Ha foglalásához előre nem igényelt reggelit, ezt bármikor recepción utólag is megteheti kedvezményes áron.
Ha speciális étkezési igénye lenne, kérjük, legalább 24 órával előtte jelezze recepciósunknak, hogy beszerezhessük a szükséges hozzávalókat.
Repülőtér
Számos módja van annak, hogy kijusson a repülőtérre:
- Szállodaitaxi –
- Airport Shuttle Minibus – hivatalos minibusz szolgáltató (2-3 helyen áll meg a repülőtérre érkezés előtt)
- Taxi – sok taxitársaság is kínál fuvart a repülőtérre (6X6, Bolt, CIty Taxi, Főtaxi, Uber), csak kérdezze meg arecepciót és hívják Önnek bármelyiket, amelyiket szeretné. Az ár a forgalomtól és a várakozási időtől függ.
- Tömegközlekedés – Menjen az M3-as metróval az utolsó állomásig (Népliget állomástól Kőbánya- Kispestmegállóig), és szálljon át a 200E buszra, mely kiviszi Önt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig. Az utazás kb. 45-50 percet vesz igénybe.
Roller
A város felfedezésének egyik legjobb módja az elektromos roller. A szálloda előtt 1-2 roller általában mindig megtalálható. Használatukhoz csupán csak le kell töltenie a szükséges alkalmazást.
Streaming szolgáltatások
Gyors és megbízható wi-fi szolgáltatásunkkal segítünk Önnek, hogy a streaming szolgáltatásokat szállodánban is élvezni tudja.
Széf
Szobáinkban kis szobai széfet talál illetve a recepción egy nagyobb széf is rendelkezésére áll. A hatályos törvények alapján aszobákban hagyott értékekért nem tudunk felelősséget vállalni. Csak a recepción található központi széfben tárolt értékekért vállalunk felelősséget, melynek használata vendégeink számára ingyenes.
Személyszállítás
A recepció bármilyen igényüket teljesíteni tudja, legyen szó akár taxi, limuzin, minibusz, autókölcsönzés, vagy tömegközlekedésről.
Takarítás
A szobák napi takarítása minden nap 08:00 – 16:00 óra között történik. Napi takarítás alatt kihozzuk a szemetet, beágyazunk Önnek, és feltöltjük a szobájának kellékeit (kávé- és teabekészítés, sampon, szappan, wc papír). Ha kér napi takarítást, ezt tudja jelezni a kilincsre akasztható tábla zöld oldalának kihelyezesével. Ha nem szeretne napi takarítást, kérjük, tegye ki az ajtaja külső kilincsére a piros „Ne zavarjanak!” táblát. Ha egyéb időben vagy speciális takarítást szeretne, kérjük lépjen kapcsolatba a recepcióval.
Takaró
Amennyiben extra takaróra vagy pokrócra lenne szüksége, keresse a recepciós munkatársunkat.
Taxi
Amennyiben taxira van szüksége, kérjük hívja a recepciót. A kiállási idő általában 5-8 perc között van, de esős időben vagy csúcsforgalom idején ez több is lehet, így ezt rendelésnél kérjük, vegye figyelembe.
Telefon
A szobai telefon használatával kapcsolatos tájékoztatót kérjük keresse ennek a vendégtájékoztatónak az elején.
Televízió
Hazai és nemzetközi csatornák közül választhat szállodánkban. Amennyiben gondja lenne a televízióval vagy atávirányítóval, kérjük keresse a recepciót.
Térkép
Ingyenes térképek állnak vendégeink rendelkezésére a recepción.
Tisztálkodási szerek
Nem érkezett meg a csomagja, vagy otthon maradt valami fontos? Ne aggódjon! Tisztálkodások szerek (fogkefe, fogkrém, borotva, stb.) és más alapvető szükségletek elérhetők a recepción, a nap 24 órájában.
Töltő
Amennyiben szüksége lenne valamilyen töltőre, kábelre, adapterre, átalakítóra, keresse a recepciót! Mivel igen sokat itt hagynak a vendégek, így szinte bármilyen típussal rendelkezésére tudunk állni. Kérjük, hogy ha már nem használja a tőlünk kapott töltőt, hozza vissza a recepcióra, hogy másnak is oda tudjuk adni.
Tömegközlekedés
Amennyiben tömegközlekedni szeretne a fővárosban, javasoljuk a BudapestGO alkalmazás használatát. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy tömegközlekedéssel megtervezze előre utazásait.
- Legközelebbi villamosmegálló: Elnök utca – 23 számú a Parlamentig vagy 24-es a Keleti pályaudvarig illetve aBudapest
- Legközelebbi autóbusz-állomás: Bláthy Ottó utca -99-es busz mondjuk a New York Caféhoz
- Legközelebbi trolibusz megálló: Szenes Iván tér– 83Mtroli,a Vásárcsarnokhoz
- Legközelebbi metrómegálló:Nagyvárad tér – M3-as metró akár DeákFerenc térrevagy a repülőtérre
- Mol BUBI állomás: 0816 Szenes Iván tér vagy 0815 Diószegi utca
Törölköző
A törölközőket hosszabb itt tartózkodás esetén kétszer cseréljük egy héten, általában 3-4 nap használat után. Amennyiben szeretné, hogy a napi takarítás alkalmával kicseréljük törölközőjét, kérjük, hogy dobja a cserélendőtörölközőt a fürdőszobában a földre. Ha felakasztja a törölközőket a tartóra, azzal jelzi számunkra, hogy még szeretné újrahasználni őket, hogy óvja a környezetet. Ha extra törölközőre van szüksége, kérjük, hogy jelezze a recepción.
Transzfer
Szállodánkban térítés ellenében rendelkezésére áll transzfer szolgáltatás akár a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre (BUD),akár a Népliget nemzetközi autóbusz pályaudvarra, vagy bármelyik nagyobb budapesti vasútállomásra szeretne eljutni. A részletekről kérdezze a recepciót vagy küldjön e-mailt a fom@hotelgloria.com címre.
Tűzvédelmi utasítások
A szálloda rendelkezik minden tűzvédelmi előírással és készülékkel. Kérjük, hogy az alábbi utasításokat saját védelme és biztonsága érdekében figyelmesen olvassa át. Vendégeink biztonsága számunkra a legfontosabb.
Érkezésekor ellenőrizze az alábbiakat:
- Figyelje meg a menekülési útvonalat, a vészkijáratok és a tűzoltó készülékek elhelyezkedési helyét a szoba ajtajának belső oldalán található alaprajzon!
- Számolja meg, és jegyezze is meg hány ajtó van az Ön szoba ajtaja és a vészkijárat között.
- Figyelje meg szobájának fekvését, és az abban található berendezési tárgyak elhelyezkedését!
- Figyelje meg, hogyan nyílnak az ablakok!
Amennyiben tüzet észlel:
Amennyiben Ön tüzet, füstöt, vagy szokatlan meleget észlel a szállodában, a teljes nyugalom megőrzése mellett kérjük, hogy az alábbiak szerint cselekedjen:
- Hívja azonnal a recepciót (101 a szobai telefonon) vagy hívja a Tűzoltókat a 105 vagy 112-es számon!
- Tájékoztassa munkatársunkat az alábbiak szerint:
- Nevezze meg a veszélyt (füst, tűz, égés hangja, )!,
- Mondja el pontosan hol, .
- és milyen nagy a veszély!
- Adja megnevét,és hogy pontosan hol tartózkodik!
- Amennyiben enyhe tűzesetről van szó, és Ön biztonságban vissza tudj térni a helyszínre, kérjük, hogy próbálja meg a tüzet megállítani!
- Viszont ha a tűz nagyobb, és veszélyezteti az Ön vagy mások életét, csukjon be minden ajtót és ablakot, hogy azokelzárják a tüzet, ezzel megakadályozva annak továbbterjedését, és azonnal hagyja el a veszély helyszínét
- Kövesse a vészkijárati jelzéseket!
SZOBÁJA ELHAGYÁSAKOR:
- Figyelje meg az ajtót! Ha forró, ne nyissa ki! . Ha hideg, résnyire nyissa ki, és lessen ki a folyosóra. Amennyiben füstöt vagy lángokat észlel, azonnal csapja be az ajtót!
- Tegyen egy nedves rongyot, vagy törülközőt az orra és szája elé.
- Csukja be maga mögött az ajtót, hogy megakadályozza a tűz továbbterjedését!
- Füst esetén azonnal siessen a legközelebbi füstmentes kijárathoz!
- Amennyiben nagy a füst, vagy sötét van, maradjon nyugodt, ereszkedjen négykézlábra (a levegő lent frissebb),és úgy haladjon tovább a vészkijárat fele! Próbálja meg számolni az ajtókat, hogy ne tévedjen el!
- TŰZ ESETÉN A LIFT HASZNÁLATA SZIGORÚAN TILOS! Véletlen épp a égő emeleten állhat
AMENNYIBEN NEM TUDJA ELHAGYNI SZOBÁJÁT:
Amennyiben nem tudja elhagyni szobáját, ebben az esetben a legbiztonságosabb hely Ön számára a szobája! Készüljön fel a füst és/vagy tűz elleni harcra az alábbiak szerint!
-
Helyezkedjen minél közelebb a talajhoz, hiszen ott a legfrissebb a levegő az Ön számára.
-
Kössön egy nedves rongyot az orra és az arca elé, hogy könnyebben lélegezhessen!
-
Próbálja meg elzárni a szobát a füsttől, amihez használjon nedves törülközőket, ágyneműket, vagy ruházatot, és például tömje el velük az ajtóréseket.
-
Kapcsolja ki a légkondicionáló gépet, mert még akár füstöt is beszívhat!
-
Hívja a recepciót és adja meg pontos helyét!
-
Lógasson ki valamit az ablakon, majd csukja be az ablakot, mellyel jelezni tudja a tűzoltóknak, hogy a szobában segítségre szorul valaki! A kilógó anyag szobában lévő részét nedvesítse be!
-
Szedjen le minden függönyt az ablakról!
Amennyiben szüksége lenne varrókészletre, kérjen nyugodtan a recepción, díjmentesen biztosítjuk az ön számára.
Vasalás szolgáltatás
A vasalás szolgáltatásunk kizárólag 8:00-13:00 óra között elérhető. A vasalás díjairól a Mosási és és vasalási szolgáltatások menüpontban olvashat. Ha valakinek sürgős, 1 órán belüli vasalásra van szüksége, akkor azt 50% felár ellenében tudjuk vállalni. Ha szeretné saját ruháit magának vasalni, tudunk kölcsönadni vasalót és vasalódeszkát, melyet a recepcióstól tud kérni. Vasalási igényét kérjük, hogy jelezze a recepción!
Városnézés
Szállodánkban több városnézésből, illetve egyéb programból választhat a recepción, ahol kollégáink a nap 24 órájábanállnak az Ön szolgálatára. Amennyiben ön egy 4 fős vagy annál nagyobb csapat tagja, kérje kedvezményes csoportos árainkat a recepción!
Vendégpanasz
Amennyiben bármilyen szolgáltatásunkkal, kollégáinkkal kapcsolatban kifogása lenne, első körben kérjük, forduljon arecepcióhoz, akik mindent panaszt kivizsgálnak és a lehető leghamarabb megpróbálják azokat orvosolni!
Vészhelyzet
Vészhelyzet esetén kérjük, hogy azonnal hívja a recepciót a szobatelefonról 101-es vagy a +36709 488 575 számon és ők azonnal intézkednek!
VÍZ
A csapvíz természetesen iható.
VÍZFORRALÓ
Minden szobában található vízforraló, melyhez kávét, teát és cukrot készítünk be vendégeinknek. Amennyiben ezekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük lépjen kapcsolatba a recepcióval.
Weboldal
Amennyiben szeretne visszatérni hozzánk, javasoljuk, hogy használja közvetlenül szállodánk honlapját, a www.hotelgloria.com oldalt és éljen extra kedvezményekkel! Mint visszatérő vendég használja a “Bookdirect” promóciós kódot a megfelelő résznél, hogy kedvezményeit érvényesíteni tudja! A kedvezményes árak mellett továbbielőny direkt foglalásnál, hogy az árak az idegenforgalmi adót és a parkolás díját is tartalmazzák.
Még egyszer kellemes itt tartózkodást kívánunk, és köszönjük, hogy szállodánkat választotta!